Teaching - Andor Kormanyos
Fizika numerikus módszerei II 2020/tavasz - Laborgyakorlat
A labor látogatása kötelező. A Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat értelmében a félév során legfeljebb három igazolatlan hiányzás esetén szerezhető jegy.
A jegyszerzés feltételei
A jegyszerzés feltételeit 2020. március 20-án pontosítottuk és a járványőgyi helyzetre tekintettel kisebb mértékben módosítottuk.- A félév során 5 házi feladat kidolgozása és határidőre történő beküldése
- A 3. feladatsortól kezdve a beadási határidő után mindenkinek a saját gyakorlata szokásos idejében be kell számolnia a beadott feladatából. Ez a Microsoft Teams rendszerben fog történni úgy, hogy a hallgatók előzetesen feliratkoznak. A gyakorlatvezetők a feliratkozás sorrendjében audio call-t indítanak, a hallgató pedig képernyőjét megosztva ismerteti a megoldását. Ekkor kapja meg a pontszámot. Pótbeadási lehetőség a 3. feladatsortól kezdve már nem lesz.
- Akinek nem sikerül alap szinten teljesítenie a feladatsort, annak később újra be kell számolnia a minimum pontszám eléréséhez.
- A félév végén közös időpontban lesz egy ZH jellegű, a tanóra ideje alatti dolgozatírás elméleti kérdésekből. A félév végi összpontszámhoz ez 25%-ban járul hozzá. Ennek részleteit később ismertetjük.
Konzultáció
Amelyik gyakorlaton beszámolás történik, ott a beszámolás után fennmaradt időben tudunk a megoldásokhoz tanácsokat adni. Amelyik gyakorlaton nincs beszámolás, ott a teljes gyakorlat ideje konzultációra használható, szintén feliratkozás alapján.Technikai részletek a Teams-es konzultációval/beszámolóval kapcsolatban
A konzultációt és a beszámolást feliratkozás-szerű üzenetküldéssel lehet kezdeményezni. A jelentkezést szükség esetén a gyakorlat kezdete előtt is meg lehet írni, és lehet benne jelezni, ha valamiért csak az óra egy bizonyos részében érnek rá. E célra létrehoztunk mindhárom csoportban a három gyakorlat-oktató nevével jelzett channelt, ezen kívül van a csoport saját "General" channelje. Az oktató neves channelek kezdetben a "3 hidden channels" pont alatt érhetők el. Ha ezek listájában rátoljuk az egeret az egyik channel nevére, a "Show" opcióval át tudjuk állítani nem-rejtetté.Aki tanácsot szeretne kérni, pl. a feladatmegoldással kapcsolatban, a "General" csatornába, vagy bármelyik oktató csatornájába írjon RÖVID ÜZENETET. Akinek beszámolása aktuális, vagy korábbi javításról érdeklődne, az a feladatát javító oktató csatonájába írjon RÖVID ÜZENETET. Válaszolunk, ill. visszahívunk a jelentkezés sorrendjében.
Beszámolós heteken a beszámolókkal kezdünk. A fennmaradó időben többször is lehet konzultálni. Beszámoló és konzultáció esetén is úgy készüljön a hallgató, hogy képernyőjét megosztva tudja megmutatni a megoldását.
Házi feladatok
A házi feladatokat a kooplex-edu.elte.hu weboldalon keresztül kell beküldeni. A megoldásokat úgy kell elkészíteni, hogy a kooplex-en le tudjanak futni.
A házi feladatok és az elméleti zh eredményei, érdemjegyek
1. feladat
Lineáris függvényillesztés
Beküldési határidő: március 1, 23:59
1. feladat pótbeadás
Beküldési határidő: március 29, 23:59
2. feladat
Oszcillátorok numerikus vizsgálata
Beküldési határidő: március 8, 23:59
2. feladat pótbeadás
Beküldési határidő: március 29, 23:59
3. feladat
Főkomponens analízis
Beküldési határidő: április 5, 23:59
4. feladat
Passzív áramkörök numerikus vizsgálata
Beküldési határidő: április 19, 23:59